Három évtized tapasztalat és a második generáció víziója, ez az a közeg, amelyben a Multistone Center együttműködik azokkal a tervezőkkel, akik a természetes és technikai kövek időtálló értékét a kortárs otthonokban is új formában mutatják meg. Ide tartozik Fazekas Orsi , akivel most egy inspiráló szakmai és személyes beszélgetésre ültünk le – hivatásról, örökségről, közös projektekről és az újonnan induló LátványTér szolgáltatásról, amely új fejezetet nyit a tervezők és ügyfelek együttműködésében.
– Hogyan csöppentél bele a belsőépítészet világába? Volt egy pillanat, amikor eldőlt, hogy ez lesz a hivatásod?
„Gyerekként még állatorvos szerettem volna lenni, de hamar kiderült, hogy rosszul vagyok a vértől – a rajz, az alkotás viszont mindig kicsordult belőlem. Már nagyon fiatalon éreztem, hogy szeretnék valamit itt hagyni a világnak, valami maradandót, ami túlmutat rajtam. Először lakberendezésben gondolkodtam, de szigorú szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy tanuljak tovább – így lettem építőművész. Ma már nagyon büszke vagyok rá, hogy akkor belevágtam. A téralkotás számomra soha nem munka volt, hanem hivatás.
– Mi volt az első projekt, amire ma is mosolyogva emlékszel vissza?
„Őszintén? Mindegyikre. Van, amelyikre rögtön, van, amelyikre csak később. Hiszem, hogy csak olyan feladatokat kapunk, amit meg is tudunk oldani – és ezek a projektek formálnak bennünket.”
– A heritage avagy örökség gondolatköre nálunk a márka egyik alappillére. Mit jelent ez számodra?
„Én vagyok a családban az úttörő, senki nem foglalkozott építészettel. De mindenki hagyott maga után valami értéket. Nekem a heritage ezt jelenti: nyomot hagyni, valamit, amit továbbadhatunk. Volt egy projekt, ahol modern enteriőrt kellett létrehozni, de a nagymama Zsolnay készletének és régi olajfestményeinek méltó helyet kellett teremteni. Imádtam ezt a kihívást – érzékenyen hangoltuk össze a régit az újjal. Számomra ez az értékmegőrzés lényege.”
– Emlékszel, hogyan indult a kapcsolatod a Multistone-nal?
„Ez egy generációkon átívelő történet. A nagypapám és apukám ismerték Gyula bácsit (szerk: Madar Gyula) a temetőből – ő készítette a sírokat, apukámék pedig zenével kísérték az embereket utolsó útjukra. Amikor én elkezdtem dolgozni, apukám vitt át Gyálra Margit néniékhez. Ott találkoztam először Anitával, és megbeszéltük az első közös találkozót. Azóta, ha kőről van szó, nekem egyértelmű, hogy hozzájuk fordulok. Ez több, mint üzleti kapcsolat: ez hagyomány továbbvitele.”
– Szerinted miért ilyen meghatározó a természetes kő a belsőépítészetben?
„Az a mondás, hogy az vagy, amit megeszel – szerintem az vagy, ami körülvesz. A térpszichológia is ezt mondja. A természetes kőben évmilliók energiája és tartása van. Örök érték, pozitív kisugárzással. Megköveteli a tiszteletet, és biztonságot ad – ezért fontos szereplője a tereknek.”
– Egy közös történet: amikor a szakértelem és a spontaneitás találkozik, a teljes otthon anyagválasztása egy helyről
„Kiválasztottunk egy gyönyörű Dekton anyagot, majd Anita megmutatta a Fondovalle egyik különleges textilhatású lapját. A megrendelőm annyira beleszeretett, hogy azonnal beterveztük – végül a teljes lapcsalád bekerült. Ez az együtt alkotás élménye volt: biztonság, bizalom és váratlan felfedezés. Ezek azok a pillanatok, amikor a tervezői vízió találkozik a Multistone precizitásával – ilyenkor születnek meg az igazán különleges terek.”
Új közös fejezet, megszületett a LátványTér– Hogyan indult a LátványTér ötlete?
„Egy jó beszélgetéssel. És egy sóhajjal: milyen jó lenne, ha ezt most azonnal meg tudnánk mutatni! Nem álltunk meg a sóhajnál – megoldottuk. Így született meg a LátványTér.”
– Miben segít?
„A LátványTér a szakértelem és az innováció találkozása. Megmutatja az ügyfélnek, hogy fog kinézni az otthona – azonnal, valós időben. Nem kell elképzelni: látja. Ez óriási biztonságot ad a döntésekhez.”
– Kinek ajánlod?
„Akik most kezdenek tervezni – mert gyorsabb és átláthatóbb lesz a folyamat. De azoknak is, akik már benne vannak és vizuális megerősítésre vágynak. A legjobb, ha a folyamat elején jönnek, hatalmas előny.”
– A LátványTér mögött álló tudás
„Nem látványtervező vagyok, hanem tervező. A program nem helyettem alkot. A döntéseimet fordítja le képi formába. A LátványTér mögött évek tapasztalata, anyagismeret, térpszichológia, arányérzék és emberismeret áll. A Multistone anyagaival és kivitelezői precizitásával pedig valóban azt kapja az ügyfél, amit előre látott.”
– „A trendeket figyelem, de nem követem őket”
A mai trendek közül Orsi a color drenchinget emeli ki – egy egyszínű, kapszulaszerű térélményt –, de hozzáteszi: az igazán maradandó terek nem trendekből születnek. „A jó tér a megrendelőről szól. Ez a bizalom teszi időtállóvá
–Jó tanács otthontervezés előtt
„Először tervezzen mindenki. A papíron lehet radírozni – a kivitelezésnél sokkal fájdalmasabb hibázni.” És persze ott az A opció is, foglaljon időpontot az LátványTér szolgáltatásunkra.
Ez az interjú egy olyan tervező szakmai hitvallását tárja fel, akinek munkáját ugyanaz az értékrend hatja át, mint a Multistone Center szemléletét, időtálló anyagok, mély szakmai tudás, tisztelet a múltnak és felelősség a jövő felé. A LátványTér szolgáltatás pedig méltó közös mérföldkő ezen az úton, ahol a tervezői vízió és a kő örök szépsége találkozik. Köszönjük!
